Ki a háborús bűnös?

A tél utolsó hónapja újabb fejezetet nyitott a Balkáni háború két legkeresettebb szereplője ügyében. A szerb sajtó több orgánuma is kész tényként kürtölte világgá, hogy a többek között Szarajevó 3 éves lövetéséért és a srebrenicai mészárlásért felelős Ratko Mladićot megtalálták a hatóságok.

Elterjedt, hogy Mladićot elfogták és a feladás módjáról tárgyalnak vele. A hírt az idő előrehaladtával egyre több médium is közölte, de a Hágai Nemzetközi Törvényszék minden esetben cáfolta, hogy, a nyomára bukkantak volna boszniai szerb hadsereg (VRS) egykori vetőjének. Mivel az is felmerült, hogy Szerbia területén találtak rá a tábornokra, a szerb vezetés is igyekezett cáfolni. Az egymásnak ellentmondó hírekre és miértekre a továbbiakban megpróbálunk választ adni.

A horvát háborús hős Ante Gotovina elfogásának hírére inkább a szorongás, mintsem az öröm lett úrrá a szerb vezetőkön. Hogy miért? A válasz egyszerű: most rajtuk a sor, hogy valamit letegyenek az asztalra, hiszen a horvátok elégedetten dőlhetnek hátra: mi mindent megtettünk, jöhet az Európai Unió. Bár véleményem szerint a Sanader-kormányzat, Gotovina kiadatásával nagyon nagy belpolitikai kockázatot vállalt. Hiszen a hazájában hősként tisztelt tábornok Hágának való átadásával nyilvánvalóan rengeteg szavazatot vesztett a jelenleg kormányzó hatalom. A horvátok osztottak-szoroztak és végül döntöttek: összességében többet nyernek, ha kiadják Gotovinát. Ha a tárgyalások során esetleg kínos dolgok derülnének ki, akkor a jelenlegi kormányzat nyugodtan mutogathat hátra: „ez még Tuđman idejében volt, semmi közünk hozzá.”

No, de Kostunicáék helyzete más, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a Milošević éra alatt Kostunica is azok között volt, akik tudták, hol bujkál Mladić. Sőt! Később, egészen 2001-ig Mladić a jelenlegi államfő közvetlen beosztottja volt és egészen a közelmúltig (amikor már a Nato-katonák, majd az EU-rendőrség nem elkerülni, hanem elfogni akarta Karadžićot és Mladićot) nyugdíjat is folyósítottak számára. Az is felmerült, hogy a jelenlegi szerb vezetés több tagja is tudatában volt annak mi történik Horvátországban, majd Boszniában. A nemrég bemutatott videofelvétel, amelyen Skorpiók nevű elitalakulat végzi ki a szerencsétlen muzulmánokat, világosan bebizonyította, amit már eddig is mindenki tudott: a népirtásban a szerbiai alakulatok is segédkeztek. Túl sok a bizonyíték, túl sok a szemtanú ahhoz, hogy Mladić „csak úgy” simán előkerüljön. Nyilvánvaló, hogy a szerb belbiztonsági szolgálat tudja, hol bujkál Mladić, nyilvánvaló, hogy Kostunica tudta mi történt 1995. július11-én és nyilvánvaló, hogy ha bizonyítást is nyernek ezek a dolgok a többi eddig elhallgatott részlettel együtt, akkor az egész jelenlegi szerb vezetés búcsút inthet a hatalomnak. Ratko Mladić EZÉRT nincs még Hágában és EZÉRT cáfolják minden fórumon, hogy tudják hol van a tábornok. Bár az érdekes, hogy ha tényleg nem tudják hol rejtőzködik, akkor miként lehetséges az, hogy teljes bizonyossággal kijelentik, hogy kacsa a hír, mely szerint Belgrádban találták meg és kizárt dolog, hogy Szerbiában lenne. Ha bizonytalanok benne, hogy hol van, hogy merik kijelenteni, hogy itt biztos nem?

A másik legkeresettebb vezető, az egykori pszichiáter, költő, Radovan Karadžić esetében azok az elképzelések merültek fel, hogy ő, Mladićtyal ellentétben, tényleg bujkálni kényszerült. Míg az egykori VRS vezető Szerbiában futballmeccseken, gyűléseken vett részt, addig Karadžićot több éve nem látták nyilvános rendezvényen. Láthatatlanságára véleményem szerint két magyarázat van.

Az egyik, hogy a szerb titkosszolgálat tényleg nem tud, vagy legalábbis nagyon keveset Karadžić hollétéről. Ez lehet azért, mert a háború vége felé már szöges ellentétben állt a véleménye Milosevićével a folytatással kapcsolatban és emiatt nemcsak a nemzetközi szervezetek, hanem a szerb alakulatok elől is menekülnie kellett.

A másik variáció az, hogy a Karadžić épp azért nincs annyira reflektorfényben, mert a szerbiai vezetéssel való összekülönbözése miatt esetleg olyan információk birtokába juthatott, amelyek kínosak lehetnek a jelenlegi vezetésnek, valamint a Hágában ülő Miloševićnek. Gondolok itt például olyan esetre, hogy esetleg a miloševići rezsim el akarta tenni láb alól. Vagy legalábbis Karadžić tudomására jutott olyan információ, hogy ezt tervezték ellene. Ez első olvasatra abszurdnak tűnhet, de gondoljunk csak bele. 1995 végére már az volt a szerbiai szerb vezetésnek az érdeke, hogy a harcok érjenek véget. Ez pont Karadžić miatt nem volt megvalósítható. Nem sokkal később le is mondatták a boszniai Szerb Köztársaság elnöki posztjáról.

A jövő nagyon érdekesnek tűnik: hogyan oldja meg Szerbiai ezt a problémát a háborús bűnöseivel kapcsolatban. ha nem adják ki a két főbűnöst, akkor nem kezdődhetnek el a csatlakozási csatlakozások. Habár itt nyílhat egy kis manőverezési lehetőség a szerb vezetőknek, ugyanis az EU már sokadszorra tolta ki a határidőt a kiadatással kapcsolatban. Nem tudni, hogy az új, április1-i dátum mennyire megváltoztathatatlan. Minden estre Olli Rehn most szokatlanul szigorúnak tűnt és utolsó lehetőségről beszélt.

Nos, ha Mladić mégis Hágába kerül és beszél, akkor sok mindenki feje a porba hullhat, de ha nem adják ki, és emiatt nem kezdődhetnek meg a tárgyalások, akkor viszont belpolitikailag bukik bele a Tadić-kormányzat. A szerb polgárok türelme véges.

Itt engedtessék meg nekem egy lehetséges megoldás úgy, ahogyan azt saját magam elképzelem.

Április elseje előtt nem sokkal az a hír járja majd be a világsajtót, hogy a Mladić elfogására indított akció tűzharcba torkollott és a tábornok ebben elesett. Esetleg tényleg megölhetik, vagy a nagy felhajtásban hagynak neki egy kiskaput, de soha nem mutatkozhat többé nyilvánosan és titkolni kell még puszta létezését is. A szerb kormány ezután kényelmesen szétteheti a kezét: „mi ki akartuk adni, de sajnos meghalt”. Az elfogási szándékot az EU talán díjazni fogja és tárgyalhatnak, viszont azáltal, hogy Mladić nem tud majd vallani, a vezetőkre kínos ügyek sem derülnek ki.

Ez egy nagyon filmszerű végjáték lenne, de látott már ilyet a világtörténelem.

Az már csak hab a tortán, hogy idén fogják rendezni Koszovó státuszát és az a hír járja, hogy a paravánok mögött az ENSZ már döntött: Koszovó függetlenséget kap. Ez elindíthat egy folyamatot, melynek során Szerbiában a Vajdaság és Szandzsák is függetlenségi törekvésekkel léphet fel. Más részről viszont a boszniai Szerb Köztársaság is kinyilváníthatja igényét a Szerbiához való csatlakozásra (holott ezt a Daytoni békeszerződés szigorúan tiltja).

A másik fontos esemény az idén a montenegrói függetlenségi népszavazás, amelynek a végeredményét - akármi is lesz – el kell fogadnia minden érintett félnek.

Nos az, hogy Montenegró elszakadását (és ezáltal a tengerpart elvesztését), Koszovó függetlenné válását és a hős szerepben tetszelgő két főbűnös kiadását ki fogja lenyomni a szerbek torkán (ha egyáltalán le lehet) az hatalmas rejtély!

Izgalmas év lesz ez a 2006! Tartsuk nyitva a szemünket, a Balkán újra robbanhat!