2004. július 8.- a óta ez a település semmiben nem különbözik a többi magyarországi helységektol. Ha az ember megkeresi a térképen a falut jelzo kis „pötty” mellett egy repülogép jelét is láthatjuk. A történet itt kezdodik, illetve sajnos itt fejezodik be…
Emlékszem már egészen kis korom óta természetesnek vettük, ha egy-egy forgószárnyas „repülo izé” cirkál a fejünk felett. Már messzirol megismertük a hangját, alakjukat. A haverokkal azon versenyeztünk ki mer közelebb merészkedni a bázis kerítéséhez és meglesni mit csinálnak odabenn! Ezt a játékot egészen a fent említett idopontig folytathattuk. Onnantól kezdve nem kellett félnünk a haragos kedvében lévo, kerítés mellet járorözo ortol, de a nagyobb baj az volt, a fejünk felett sem láttuk már a „nagyondúrva” kinézetu Mi-24- eseket és „minyókat”. Egyszer csak elvették tolünk ezeket a játékokat, többé nem láthattuk oket. Istenem, bár csak tolünk vették volna csupán el! Pepe barátom kinn volt Szentkirályon a búcsúrepülésen. Az általa mutatott képek láttán mondhatnánk, hogy szép volt a „búcsúkép”… (Furcsa, hogy ilyen kötelékben-repüléseket a nyílt napokon láthattunk tolük- az a baj, hogy a július 8.-án repülo 16 darab helikopter most nem nyitott, hanem zárt…) Az utolsó repülést oly nehéz volt végignézni, mint a jelen lévo katonákat, akik – talán életükben eloször – könnyezni kezdtek. Valami kegyetlenül véget ért. Visszavonhatatlanul. Az itt szolgálatot teljesíto pilóták, muszakiak, egyéb kiszolgáló személyzet pedig választhatott: Szolnok, Pápa, esetleg nyugállomány.

Engedtessék itt megemlítenem egy személyes tapasztalatom: két munkatársam is van, akik édesapja a Bakony lábánál szolgált. Pepe barátom az egyik, az o édesapja „leadta a szerelést”. A másik a hétfo reggel induló busszal veszi célba a Tisza-parti várost és péntek, késo este ér vissza Szentkirályra… Nos, melyik a jobb?! Kedves Juhász Ferenc, melyik jobb?
Minden nap a Híradóból az árad, hogy hazánk Európa sarokköve, utolsó bástyája. Innentol a Balkán és inkább az arab világ. (Szerbia és Románia már ortodox vallású ország, amely vallásnak a központja Konstantinápoly – Isztambul) Nos, akkor talán a hadsereget, a véderot korszerusíteni és bovíteni kellene és nem leépíteni. Sokan, nagyon sokan – velem együtt – ezt ugyanígy gondolják. És a mostani „nadrágszíj-meghúzós” politikát nem értik – értjük! Visszatérve a témához, ezeknek a katonáknak nem csupán a munkáját vették el, hanem lehet, hogy a családját is – közvetetten ugyan - elveszik. Gondoljunk csak arra, hogy az ingázást vállaló volt taszári pilóták közül mindössze ketto(!!!) nem vált el a feleségétol. Akárhogy is, 220 kilométer és öt nap, mégiscsak nehezen leküzdheto tényezo.
Szorosabban visszatérve Szentkirályhoz és a búcsúhoz: Akiknek a szeme sarkában nem csillant meg könny, azok talán még nehezebben viselték a ceremóniát (ahol kedvenc honvédelmi miniszterünk nem jelent meg…), megkeményedett, tapasztalt katonák, akik még most sem tudták megmutatni hétköznapi önmagukat. Büszkék, és soha nem mutatnak gyengeséget, még akkor sem, mikor az utolsó harcihelikopter leszállt az aszfaltara. Vége!Az egykori Bakony Harcihelikopter Ezred egyes részeit az MH. 86. Helikopter Ezred fogadja be.
A repülotér a tervek szerint polgári reptérként muködik majd tovább, ha megyeszékhelyünk vezetosége közül egy „okos” ember rájön a reptér profitáló hasznára. Ha ez bekövetkezik, ami magyar gondolkodással számolva több év is lehet, akkor a reptér fontos turisztikai központja is lehet a régiónak. Talán egyszer még motoros gépek zaja is felzúghat, hol egykor Ördöghintók és Bumbi Bucket-et hordók vártak a felszállási engedélyre. Jobb, mintha szupermarketek sorakoznának rajta – mondhatnánk. Mondjuk? Ugyan már…